Szarajevóban edzőtáborozott Tadissi Martial és Molnár Réka!Dátum: 2017-04-25

A tábort lezáró gálán mind a férfi, mind pedig a női együttesünk megnyerte mérkőzését


A bosnyák karate szövetség meghívására háromnapos nemzetközi küzdelmi edzőtáborban vett részt a május eleji törökországi Európa-bajnokságra készülő magyar kumite válogatott túlnyomó része. A szarajevói tábort lezáró gálán mind a férfi, mind pedig a női együttesünk megnyerte mérkőzését.

boszniaiedzotabor

A magyarok közül a férfiaknál Tadissi Martial, Hárspataki Gábor, Szegedi Döme, György Dániel, Virág András és Höning Dávid, a nőknél pedig Molnár Réka, Bartha Nikola és Vass Melinda utazott el a bosnyák fővárosba, ahol a mieink és a házigazdák válogatottja mellett Montenegró és Macedónia legjobbjai vettek részt, köztük számos világ- és Európa-bajnoki érmes. (Molnár Dániel és Varga Fruzsina iskolai elfoglaltságuk miatt nem tudtak társaikkal tartani.)

A napi két gyakorlás során külön edzettek a férfiak és a nők, a tréningek pedig az jelenlévő országok szakvezetői – magyar részről Ruzsinszki György – irányításával zajlottak.

A háromnapos edzőtábor végén csapatmérkőzéseket rendeztek. A magyarok kettőből két győzelemmel fejezték be az eseményt, hiszen a míg a férfi együttesünk legyőzte Montenegrót, addig a női alakulat a vendéglátó bosnyákokat múlta felül.

boszniaicsapat

A tábor jól szolgálta a felkészülést a május 4. és 7. között a törökországi Kocaeliben sorra kerülő Európa-bajnokságon. A folytatásban bentlakásos hazai edzőtáborral folytatódik a válogatott felkészülése.

(forrás: karate.hu)