ÖvfokozatokDátum: 2019-03-22

Övfokozatok

Övfokozatok

A harci művészetek kialakulásának kezdetén nem létezett olyan fokozati rendszer, amely megkülönböztette volna az eltérő tudásszintű tanulókat vagy mestereket, s erre nem is volt szükség. A tudás vagy megvolt, vagy nem, s ha ezt bizonyítani kellett, akkor azt a gyakorlatban tették meg. A beavatottak számának rohamos növekedésével elkerülhetetlenné vált, hogy megkülönböztessék a mestereket a tanulóktól, s ezen fokozatok adományozásával az oktatással foglalkozó tanítók, iskolák, vagy állami szervezetek foglalkoztak. A fennmaradt dokumentumok szerint a japán koryu ju-jutsu volt az első iskola, aki a mester, illetve az iskola titkait, mesteri kinevezésként továbbadták egy tekercsen. 1883- ban Jigoro Kano, a judo megalapítója, volt az első, aki elindította a mai modern rangadományozást, amikor két régi tanítványának, Saito és Tomita senseiknek Sho-dant adományozott.

images-450x295

A fekete öv rendszerét 1886-ban, a judo ruhát, amely alapját képezi a mai karate öltözetnek, 1907-ben vezette be. A tanítványok színes öves rendszerét sensei Mikonosuke Kaiwashi mutatta be, amikor 1935-ben judo iskolát nyitott Párizsban. Az általuk kiadott bizonyítványok két csoportra, a tanulók, és a mesterek csoportjára bontották a budokákat (harci művészetek gyakorlói). A mester fokozat ekkoriban a teljes tudás ismeretét jelentette, s ennek elérése sok évtizedes kitartó gyakorlást igényelt. A tanulók türelmesen, kitartóan edzettek, legtöbben mégsem érték el soha a mester címet. A XX. század elején a harci művészetek különböző irányzatai elkezdték világhódító útjukat, s a nyugati országokban is elterjedtek. Ez a térhódítás szükségszerűen maga után vonta a nyugati oktatási rendszer beépülését a harci művészetek tanítási folyamatába. Az iskolák osztályainak mintájára kialakultak a különböző tanuló fokozati rendszerek, a mestereknél pedig a különböző tanítói, tanári címek és titulusok. A tanuló fokozatok kialakulásának előnye, hogy az oktatás szisztematikusabbá válhatott. Kidolgozásra kerültek a fokozatok eléréséhez szükséges oktatási és vizsgáztatási anyagok, rendszerezve lettek a fokozatok megszerzésének követelményei. A Kokusai Karate-do Renmei karate iskola is ezt a kétféle övfokozati rendszert használja. Megkülönböztetünk tanuló (kyu) és mester (dan) fokozatokat. Minden tanuló életkorának megfelelő fokozatot szerezhet (óvodás, gyerek, felnőtt) s ilyen kyu fokozatot kap mindaddig, amíg el nem éri a fekete öves (mester) tudásszintet, s 1.dan fokozatra nem tesz sikeres övvizsgát.