Tadissi Martial éremért küzd szombaton az Eb-n!Dátum: 2017-05-05

A tavalyi vb-ezüstérmes és Eb-harmadik Tadissi Martial a 67 kilósok között három körön át nem talált legyőzőre


Parádésan szerepeltek a magyarok a törökországi Kocaeliben zajló karate Európa-bajnokság első napján, amelyen az egyéni versenyszámok selejtezőit rendezték. A tíz csütörtökön érdekelt versenyző közül formagyakorlatban Nagy Botond, küzdelemben pedig Tadissi Martial, Hárspataki Gábor és Molnár Dániel egyaránt éremközelbe jutott: valamennyien a bronzéremért mérkőzhetnek majd az Eb szombati versenynapján. Biztató a karate 2020-as olimpiai debütálása előtt, hogy ennyi éremesélyünk felnőtt Eb-n a sportág történetében csupán egyszer volt!

kocaelinagybotond

(fotók: Nagy Ákos)

A kata (formagyakorlat) versenyszámokban a férfiaknál Nagy Botond simán verte moldáv és holland ellenfelét, a harmadik fordulóban azonban a spanyol világklasszis Quintero megállította. A vigaszágon azonban ismét nyert Nagy Botond, aki ezzel – akárcsak egy éve – a harmadik helyért lép majd tatamira. A nők mezőnyében Sterck Laura vitatható, 3-2-es pontozással maradt alul szlovák ellenfelével szemben.

Kumitében (küzdelem) a férfiaknál három sportolónk is egészen az elődöntőig menetelt, és szintén a harmadik helyért küzdhet majd.

A tavalyi vb-ezüstérmes és Eb-harmadik Tadissi Martial a 67 kilósok között három körön át nem talált legyőzőre, szerb, ukrán és görög ellenfeleken keresztül jutott a legjobb négy közé, ahol a hazai színeket képviselő Burak állta útját.

kocaelitadissi

Az U21-es világ- és Európa-bajnok Hárspataki Gábor Kocaeliben bebizonyította, hogy immár teljes értékű tagja a felnőtt élmezőnynek is. A 75 kg-osok mezőnyében horvát, bosnyák, és belga riválisokat vert, a döntőbe kerülésben pedig csak a korábbi világ- és Európa-bajnok olasz Busa tudta megállítani.

kocaeliharspataki

Kellemes meglepetésre ugyancsak a finálé küszöbéig jutott a nehézsúlyú Molnár Dániel. A +84 kilós magyar karatés a selejtezők során horvát, bolgár és német ellenfeleket múlt felül. Az elődöntőben azonban a kategória legnagyobb alakja, a ráadásul hazai pályán küzdő, többszörös világ- és Európa-bajnok Erkan várta, aki végeredményben 2-0-ra jobbnak bizonyult.

kocaelimolnardani

A negyedik magyar férfi kumitésnek, Virág Andrásnak (84 kg) ezúttal nem jött ki a lépés, első meccsén búcsúzott az Eb-től.

A magyar nők közül Varga Fruzsina (50 kg) és Molnár Réka (55 kg) magabiztos győzelemmel kezdett, de utána kiestek, akárcsak Vass Melinda (61 kg) és Bartha Nikola (68 kg).

Pénteken a csapat versenyszámokat rendezik, küzdelemben a magyar férfi és női csapat is szerencsét próbál.

A magyarok bronzmérkőzései szombaton (magyar idő szerint):

+84 kg: Molnár Dániel – Bitevics (szerb) 8:40
75 kg: Hárspataki Gábor – Lieskovsky (szlovák) 9:40
Kata: Nagy Botond – Hejdarov (azeri) 14:45
67 kg: Tadissi Martial – Hodzsics (montenegrói) 15:25

Az Eb statisztikái, sorsolása és eredményei elérhetők itt.

(forrás: karate.hu)