Tadissi Martial ezüstérmes a Karate1 Premier League idei szériájábanDátum: 2014-10-16

A Karate1 versenysorozat 67 kg-os kategóriájában lett második sportolónk

A pénzdíjas Karate1-sorozat a világ- és kontinentális bajnokságok utáni legrangosabb versenyeket tömörítő széria, amelyben 2014-ben nyolc viadal kapott helyet. Ebből hét már lezajlott, míg az ausztriai nagydöntőre most hétvégén kerül sor. - See more at: http://www.168ora.hu/punch/ket-magyar-versenyzo-all-elen-karate1-sorozatban-131232.html#sthash.5rs2Q7gd.dpuf

A Karate1-sorozat a világ és kontinentális bajnokságok utáni legrangosabb versenyeket tömörítő széria, amiben 8 viadal kapott helyet 2014-ben.

Versenyzőnk, Tadissi Martial második helyen végzett a 67 kg-os súlycsoportban.

A pontverseny második helyén, 870 ponttal várta a folytatást sportolónk az utolsó, salzburgi verseny előtt. Az idei Európa-bajnokságon bronzérmes karatés a Karate1 sorozat korábbi állomásain a következőképpen szerepelt:

a hollandiai és szlovéniai versenyén is harmadik lett, míg a németországi Hanauban az ötödik, Isztambulban pedig a hetedik helyen végzett.

A lista élén állni márcsak azért is nagy eredmény, mert a Karate1-en a világ legjobbjai vesznek részt, a meghatározó országok gyakran teljes válogatottal érkeznek az egyes fordulókra. Legjobbjainknak több vb- és Eb-érmes sportolót sikerült eddig maguk mögé utasítaniuk: többek között az aktuális Európa-bajnok angol Jordant, a tavalyi budapesti Eb-n ezüstérmes török Kemaloglut és a Világjátékok-győztes kolumbiai Ramirezt is.

GRATULÁLUNK MARSZI!!! HAJRÁ UTE!!!

A pontverseny második helyén egy másik magyar, Tadissi Martial található 870 ponttal. Az idei Európa-bajnokságon bronzérmes karatés a Karate1-sorozat hollandiai és szlovéniai versenyén is harmadik lett, míg a németországi Hanauban az ötödik, Isztambulban pedig a hetedik helyen végzett.

A lista élén állni már csak azért is nagy eredmény, mert a Karate1-en a világ legjobbjai vesznek részt, a meghatározó országok gyakran teljes válogatottal érkeznek az egyes fordulókra. Legjobbjainknak több vb- és Eb-érmes sportolót sikerült eddig maguk mögé utasítaniuk: többek között az aktuális Európa-bajnok angol Jordant, a tavalyi budapesti Eb-n ezüstérmes török Kemaloğlut és a Világjátékok-győztes kolumbiai Ramirezt is.

Tadissi mögött a ranglista harmadik helyén a marokkói Kousseksou áll 832 ponttal. A magyaroknak így komoly esélye van arra, hogy a kategóriában egyikük az idei Karate1-sorozat élén végezzen – amire korábban még nem volt példa! –, és elnyerje az ezzel járó ezer eurót is.

- See more at: http://www.168ora.hu/punch/ket-magyar-versenyzo-all-elen-karate1-sorozatban-131232.html#sthash.ZJe29lpj.dpuf